Úgy tűnik, az ember valamilyen közösségi életformára van kitalálva, ám közösségi létben élni cseppet sem egyszerű.
A család– és párteráia folyamatosan fejlődő tudomány.
A kezdetekben a családon belüli erőviszonyokra figyeltek a terapeuták. Kinél van a döntés, és ki az, aki háttérbe szorul? Ebben a szemléletben a hatalmi viszonyok egyensúlya, a szerepek, feladatok korrekt leosztása hozza meg a kapcsolat javulását.
A következő lépést a játszmák és hozott minták felismerése jelentette, amik szinte nevetségesen lefutnak adott körülmények között. Miután ezekre rálátunk, van esélyünk változtatni rajtuk.
A kommunikációs megközelítés a párbeszédet állítja helyre. Akkor van esélyünk együttműködni az életünk feladataiban, ha tudunk kommunikálni egymással.
A kontextuális megközelítés a családi adás-kapás rendszerében gondolkodik. Van, aki nagyon sokat kap, ő eladósodik. Aki pedig túl sokat ad, lelki hiányba, méltánytalanságba kerül. Ez a két állapot egyszerre jelenik meg, és érzelmi feszültséget eredményez.
Az érzelemközpotú megközelítés azt keresi, hogyan kerül a pár a negatív visszacsatolásos, negatív örvénybe vezető folyamatba, mik ennek a gyökerei, hogyan lehet érzelmileg egymás felé fejlődni.